A gyárat 1919-ben alapította André Citroen. A Type A volt az első gyártmány, amit piacra dobtak.
A gyár igen dinamikusan fejlődött, tíz év alatt már tízezer ilyen típusú jármű futott az utakon.
A B2 volt a második modell, amit piacra dobtak. A gyár a ’20-as években zseniális ötlettel népszerűsítette a márkát, a tulajdonosok gyermekeinek a „nagy” autók élethű kicsinyített mását, mint játékautót kezdte árusítani, így szélesítve a célcsoportot.
A Citroen továbbra is jelentősen bővült, még az Eiffel Toronyra is sikerült egy hatalmas reklámot elhelyezniük 1925-ben.
1939-ben kezdték el gyártani a Citroen TUB-ot, mely az első kisteherautó volt, ezzel új kategória alapkövét helyezte el az autógyártás világában.
1944-ben megalkották első teherautójukat is. Ezt a típust a II. világháborúban is előszeretettel használták. Majd 1956-ban megalkották az első összkerekes teherautót is, a 46CDU-t.
Sikeres modelljük volt még a 2CV, melyből kishaszongépjármű kivitelt is gyártottak. Ezt váltotta fel 1978-ban az Acadiane.
A Citroen Jumper dobozos teherautó - melyet a Peugeot-val és a Fiat-al közösen gyártottak - első darabjai 1994-ben gördültek le a futószalagról és megkezdte azóta is tartó fejlődését és térhódítását a kategóriában.
Cégünk, a Pit-Stop rent a car is rendelkezik ezzel a típussal, emelve a cég teherautó bérlés nívóját.
A dobozos kisebb kivitelű teherautónk kiváló például egy költözéshez, nem túl nagy súlyú terhek elszállítására. És jelenleg akciósan 8000 Ft/nap ártól bérelhető.
Másik, nagyobb rakodótérrel rendelkező, újabb évjáratú bér-teherautónk is flottánk tagja. Ezzel már nagyobb rakomány is célba juttatható. Ára jelenleg 12.500Ft/nap.
A visszajelzések szerint bérlőin nagy megelégedéssel használják Citroen Jumper típusú teherautóinkat, melyeket rendszeresen szervizelünk, kifogástalan állapotban vihetők el. Így bárkinek bátran ajánljuk.